Páraáteresztő anyagok

Vízhatlan ugyanakkor páraáteszesztő
Vízhatlan ugyanakkor páraáteresztő

A szigetelés nélküli, téglából épült külső falakat gyakran a „lélegző külső fal” megnevezéssel illetik. Ezeknek olyan képességeket tulajdonítanak, hogy pl.: segítenek a nedvesség és penész okozta épületkárok megakadályozásában és jó belső klímát teremtenek. A következmény: aki falainak lélegzésére gondol, az többnyire nem mutat készséget falai hőszigetelésének jobbá tételére, és ezzel sok fűtőenergiát pazarol el, valamint indokolatlan mértékben megterheli környezetét.

Kell a falaknak lélegezniük?

A „lélegző falak”, illetve „lélegző házak” kifejezések időről időre felbukkannak; elsősorban épületbiológusok alkalmazzák előszeretettel. Hogy idejében állást foglaljunk: a házak nem lélegeznek, sőt az okosan felépített házak soha nem is lélegeztek — még a hőszigetelés kitalálása előtti időkben sem. Ez az elképzelés arra a látszólag elfogadható elképzelésre épül, hogy „én lélegzem, bőröm is lélegzik, a házam pedig elméletileg az én harmadik bőröm. Így a hőszigetelt falnak ez az állítólagosan hiányzó képessége a szigetelés elutasítását vonja maga után.
A „lélegzés” az elhasznált levegő kicserélését jelenti friss levegőre. A szó tulajdonképpeni értelmében tehát a falak (és más épületszerkezeti elemek, pl. a tető) nem tudnak lélegezni. „A falnak lélegeznie kell”- elmélet hangoztatói nyilván maguk sem gondolják, hogy a fal (önmagában) lélegzik. A jó belső klíma érdekében kívánatosnak tartják az épület légáteresztő falak segítségével történő levegőztetését, vagyis azt állítják, hogy a helyiségek levegőjének cseréjéről az építőanyagok áteresztő képességének kell gondoskodnia. Ez az elmélet a 1877-es évre nyúlik vissza.
A légáteresztő építőanyagok nem képesek a helyiségek szellőztetésére. Már a ‘20-as évektől kezdve tudjuk, hogy a vakok falak (minden fal vakolva van kívülről és/vagy belülről) légmentesek és ellenállnak a szélnek. Az elképzeléssel ellentétben: ha egy fal átereszti a levegőt vagy a szelet, akkor épületkárosodással állunk szemben! Az épületeket nem szellőztethetjük (lélegeztethetjük) a falon keresztül, mert az azt jelentené, hogy a falaink lyukasak. A szükséges levegőcsere az ablakokon keresztül történhet véletlenszerű szellőztetés útján, vagy pedig mechanikus (vezérelt) szellőztető-berendezés segítségével.

Diffúziókészség — igen

A szellőztetésen kívül a „légáteresztő falaknak” több funkciót is át kellene venniük, Pl. a nedvességszabályozást és a szennyező anyagok kivezetését a lakóhelyiségekből. Fontos mindazonáltal az is, hogy a vízgőzmolekulák szabadon diffundálhassanak át a falakon.
Így tud ugyanis az építkezés folyamán felgyűlt, vagy más forrásokból származó víz kiszáradni a falazatból. Ezt a folyamatot a szakszerűen kivitelezett szigetelés mindazonáltal nem gátolja. Ami azonban elsősorban a tömör szerkezetű falaknál kérdéses, az a belülről kifelé haladva egyre növekvő diffúziós hajlam (tehát nehéz, vékony, a párának ellenállóbb falazat lehetőleg diffúzióra hajlamos külső rétegekkel), hogy a fal lehetséges nedvességtartalma gőznyomásnak engedve akadálytalanul kifelé diffundálhasson. Ennek azonban semmi köze a légzéshez. A legnagyobb tévedés azonban abban áll, amikor visszasírjuk a régi roskatag, cúgos ablakokat, amelyek valóban megspórolták nekünk a mindennapos szellőztetést. Ezek a régi ablakok azonban ellenőrizetlen hő- és anyagi veszteségeket okoznak csupán, szelesebb időben pedig huzatossá tették az egész házat, ami cseppet sem kedvez az egészségnek. Itt azt az alapszabályt célszerű betartani, hogy soha ne újítsuk fel előbb az ablakokat, mint a falazatot, különben előre programozott problémákkal kell majd szembesülnünk.

Páradiffúzió

Nem látjuk, nem érezzük, még csak nem is nedves, ez a pára — gázhalmazállapotú víz, ahogy a fizikusok mondják. De minden gyerek tudja, hogy a pára kondenzálódhat, azaz lecsapódhat. A bepárásodott ablaküvegek, vagy a fürdőszobai tükrön látható kondenzátumok hétköznapi tapasztalataink részei. A tartózkodásunkra szolgáló helyiségek fűtése és a használatból adódó folytonos folyadékbevitel télen a belső levegő túlzott mértékű vízpáratartalmához vezet a külső levegő páratartalmához viszonyítva. Ezáltal bent nagyobb lesz a pára nyomása, mint kint. Ez a nyomáskülönbség a vízgőz vándorlásához — diffúzióhoz — vezet belülről az építési elemeken keresztül kívülre. Ez a jelenség károsíthatja az épületet. Ha ugyanis a pára hideg felületekbe ütközik, az kondenzációhoz (vízkicsapódáshoz) vezethet. A döntő ebben a folyamatban az úgynevezett harmatpont, amely a levegő hőmérsékletétől és a relatív páratartalomtól függ. Itt újra szerepet kap a belső és külső teret elhatároló építőelemek belső tér felőli felületeinek hőmérséklete, amelyek — nagyban hozzájárulnak kellemes hőérzetünkhöz is Ha tehát a belső felületek hőmérséklete alacsony, a falon biztosan végbemegy a pára lecsapódása, és egyúttal a penészképződés is.
A pára áthaladását az építési elemen az annak anyagától és rétegvastagságától függő ellenállás, a páradiffúziós ellenállás akadályozza. Ezt a jelenséget a μ (mü) dimenzió nélküli számmal jelöljük. Ez a szám azt adja meg, hogy egy anyag a vízgőz számára mennyire sűrű, amelynél a viszonyítás alapját a levegő képezi. Minél nagyobb a μ , annál sűrűbb az anyag. A fa esetében μ = 40, tehát ez az anyag 40-szer olyan sűrű, mint a levegő vagy az ásványi rost. A polisztirol 4—10- szer sűrűbb, mint a tégla, a beton pedig 1,5—4-szer sűrűbb, mint polisztirol.

A nedvességnek csak kevesebb mint 1%-a távozik a külső falon keresztül

Az erre irányuló vizsgálatok eredményeképpen már régóta ismeretes, hogy egy vakolt téglafalazattal rendelkező átlagos helyiség esetében (10 m2 külső falfelület, légcserélési arány 0,5 h’) 60 extrém időjárású nap alatt mintegy 480 kg nedvesség távozik az ablakokon keresztül a használt levegővel együtt. Ugyanezen időszak alatt a diffúzióra erősen hajlamos téglafalakon keresztül Csupán 4 kg nedvesség távozik — kevesebb, mint az ablakon keresztül történő szellőztetéssel leadott nedvesség 1%-a!
Ezért a falszerkezeteket levegőhigiéniai szempontból is teljesen lég- és páramentesen kivitelezhetőnek tekinthetjük (és minden ésszerűség szerint így képzelhető el minden kiépített tetőtér is) anélkül, hogy ez befolyásolná a belső levegő páratartalmát.

Annál is inkább, mivel a páraképződés mindig csak rövid időre ölt nagyobb méreteket (pl. tusolás közben), a diffúzió pedig egy nagyon lassú, több hónapot átívelő folyamat. Aki a falak „lélegzésére” hagyatkozik, az következésképp meglehetősen nedves, egészségtelen belső klímában fogja találni magát. A fizika szerencsére több segítséget nyújt, mint a lélegző falak melletti érvelés: a lakókényelemről — a rövid időre megemelkedő páratartalom esetében is — a helyiségek bútorzata, valamint burkolatai gondoskodnak. Amit ugyanis többnyire az ominózus lélegzéssel cserélnek fel, az nem más, mint belső felületek nedvességszívó képessége. A levegő nedvességtartalma gyorsan képes változni. Ha ezeket a változásokat a belső felületek gyorsan képesek követni, az előnyösen befolyásolja a belső klímát. A nedvesség azonban ilyenkor nem kifelé vándorol, hanem belül marad, és meghatározott időn belül újra a belső levegőbe jut, ahonnan majd a szellőztetés idején az ablakon át távozik. A hirtelen szárazzá váló levegőt is kiegyenlítheti egy ideig pl. a vakolatból pótlódó nedvesség. Erre a leginkább alkalmas vakolóanyagok a gipsz, a mész és az agyag.

A „lélegző fal” mítosza

Hogy a „lélegző falak” mítosza hogyan tudja még napjainkban is tartani magát, az érthetetlen. Ennek okai többek között a tervezők épületfizikai összefüggések irányában mutatott értetlenségében, valamint a téglagyártás iparágának reklámiban keresendők, amelyek a brosúrákban és egyéb reklámanyagokban egyedülálló módon közvetlenül (,‚tömör = légáteresztő”), vagy közvetve, le nem írt módon a falak szükségtelen „légzésaktivitásáról” beszélnek. A falak tehát se nem lélegeznek, se nem légáteresztők.
Az épületfizikai szempontból helyesen megtervezett házaknál elsősorban diffúzióra hajlamos építő- és szigetelőanyagokat alkalmaznak. Ebből a szempontból p1. a cellulóz mindenképpen előnyösebb, mint a polisztirol. Másfelől azonban a polisztirol éppoly nyitott a diffúzióval szemben, mint a tömör fa, és sokkal inkább, mint pl. a gyakrabban használt építőanyag, a beton.

Kérje kalkulátorunk segítségével személyre szabott árajánlatát a különleges páraáteresztő homlokzatfestékről!

*FONTOS TUDNI a Protektor festék penészképződés gátlásáról: A Protektor falfesték beltérben csökkentheti a penészesedés újbóli előfordulásának kockázatát, csak tökéletesen penészmentesített felületre szabad felvinni. Nagy páraterhelésnek kitett helyiségek, szerkezeti és kivitelezési hiányosságok esetében a penészesedés újból előfordulhat. Emellett megállapítható,  hogy az esetek nagy részében sikeresen tudja a penészesedés kialakulását gátolni, amit a mikrobiológiai vizsgálatok és a vevői visszajelzések is alátámasztanak.

**FONTOS TUDNI a Protektor festék energiamegtakarító képességeiről: A Protektor falfesték hővisszaverő képességén keresztül javíthatja az lefestett épület energetikai tulajdonságát, optimalizálhatja a meglévő falszerkezet hőszigetelő képességét. Referenciamérések észrevehető energiamegtakarításról számoltak be, ugyanakkor e helyen hangsúlyozni kell, szerkezeti és kivitelezési hiányosságok jelentősen ronthatják a kedvező energetikai tulajdonságokat, akár teljes mértékben is kiolthatják azt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

6 + tíz =

Scroll to Top